A Gyilkos-tó Erdély egyik legszebb, legtündöklőbb és legmonumentálisabb tava, a keleti kárpátok egyik gyöngyszeme. Egy mesébe illő csodálatos vidék a sziklafalak között futó ösvényeivel, szurdokaival és a romantikusan vad hegyeivel.
Keletkezéséről több népi eredetű legenda szól, melyek közül a legismertebbet és elterjedtebbet a következő sorok rejtik.
Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy a szemük összevillant - és mert a szerelem hirtelen jön, és szíven üt, mint a villám - megszerették egymást.
A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Azonban az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. Ez idő alatt a lány hűségesen várta kedvesét. Esténként, amikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után olyannyira, hogy még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozásaitól és fájdalmas, szép énekétől.
Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. De a fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta szemét a világ. Ennek láttán a zsivány feldühödött és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát a sziklák megértették és ezen a júliusi éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok pedig megvilágították a koromsötét éjszakát. Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent: a lányt, a zsiványt, sőt még egy pásztort is nyájastól, aki a szembe levő hegyoldalban legeltetett.
Július utolsó vasárnapjának hajnalán a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket. A völgyet, ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat. A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amelynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai, a felszivárgó vér pedig sokáig vörösre festette a tó vizét. A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el. Így lett a hegy halálából az élet vize, amelybe ha napsütésben belenézel, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza.
A Gyilkos-tó kialakulásának körülményei és ideje vitatott. Kialakulásakor a környéket elkerülték a kereskedelmi utak, gazdaságilag kihasználatlan és nehezen megközelíthető vidék volt. Herbich F. a Székelyföld híres geológusa 1838-ra teszi a tó keletkezésének idejét. Emellett az évszám mellett szólna az 1838 januári földrengés, mely februárban megismétlődött és elindíthatta a hegycsuszamlást. 1837 a másik évszám, mely év rendkívül csapadékos volt heves viharokkal és esőzésekkel. A hegy oldalából az agyagos lejtőtörmelék kellően megázva hegyomlásként zúdult alá és elgátolta az itt átfolyó Békás-patak vizét. Igy alakulhatott ki ez a természetes elgátolású tó vagy torlasztó.
Eredeti neve Veres-tó volt, 1864-ig ezt a nevet használták a környék leírói, melyet a Veres-patakról kaphatta, mivel a környező partok vöröses, vasoxiddal szennyezett mészkövei visszatükröződnek a vizen és a befolyó patakok hordaléka is vöröses elszíneződésű. Orbán Balázs az 1864-es Erdélyi Múzeum Egyesület közgyűlésén tartott előadásán már Gyilkos-tóként említi és viszi be a köztudatba. Ezt valószínűleg a Gyilkos-havasról kapta, ami jóval régebbi megnevezés a tó keletkezésénél, ugyanis az okiratok már 1773-ban említik, mint a Lázár grófok birtokát a "Gyilkos nevű havas" formában. A hagyomány szerint pedig a katasztrófa idején pásztorok legeltették juhaikat a lejtőkön, amikor hirtelen elnyelte őket a föld. Más vélekedés szerint a fenyőerdőt "gyilkolta meg" és "a vízből kimeredező csonkok, mint valamely székely község elhagyott temetőjének korhadó kopjafái figyelmeztetik a vándort a mulandóságra".
A tavat gyönyörű fenyvesekkel borított magas hegyek övezik: északon a Kis- és a Nagy-Cohárd (1507 m), délnyugaton a Ló-havas, észak-nyugaton a Kis és a Likas-havas (1676 m), északkeleten a Csíki-Bükk, keleten pedig a Gyilkos-havas (1381 m). Négy állandó és tizenkét időszakos patak táplálja, legjelentősebbek a Juh-patak (Hagymás-patak), a Gyilkos-patak, a Veres-patak, a Likas-, valamint a Cohárd patak.
A Gyilkos-tó közvetlen területe és vidéke sajátságos és kellemes mikroklímával rendelkezik, mely kedvező az idegkimerültségben, álmatlanságban vagy betegség utáni lábadozásban szenvedőknek. Az átlagos évi középhőmérséklet 8C° körül van, legmelegebb a július és az augusztus. A gyenge szélmozgások, a fenyőillatú tiszta és ózondús levegő, a vízfolyások és kisebb-nagyobb vízesések magas szinten biztosítják a sportot, üdülést-pihenést kedvelők igényei kielégítését.
A tó élővilágát főként a fekete pettyes tavi pisztráng (pér), a piros pettyes sebes pisztráng és rákok sokasága alkotja. Szomszédságában pisztráng tenyészet is működik. A századfordulótól kezdődően éppen a gyógyüdülés igénye pezsdítette fel a "Székely Svájc" e szegletének idegenforgalmát, 1996-tól pedig nemzeti parkká nyilvánították. A tóban bójákkal kijelölt útvonalon csónakázási lehetőség van, körülötte pedig több különböző nehézségű geológiai tanösvény van kijelölve. A legegyszerűbb, ha a piros kereszttel jelzett sétaúton járjuk körbe (3,5km, kb.1 óra), de akár bolyonghatunk a mesebeli hangulatot árasztó fatörzsek között is, sőt megcsodálhatjuk a föléje magasodó hegyről is. Ehhez azonban a meredek sziklafalaival a tónak festői hátteret adó Kis-Cohárdra kell felmásznunk a kék háromszög jelzéssel ellátott sétaúton (3km), ami igazából nem is annyira nehéz túra, ugyanis a hegy hátsó oldala nem meredek, a tetejéről viszont gyönyörű kilátás nyílik a környező mesevilágra. Ha bátrak vagyunk és különleges perspektívából szeretnénk látni a vízből kiálló rönköket, akkor a kék pont jelzésű sétaúton kell fölmásznunk a Gyilkos-hegyre (3,5km).
Ha inkább egy lazább túrát választanánk, akkor a Békás-szoros felé induljunk, így Európa egyik legszebb szurdokvölgyéhez érünk, melynek része a beszédes nevű Oltár-kő, a Pokol kapuja, a Pokol tornáca, az Elveszett világ és a Magyarok hídja. E "félelmetes birodalomba" a sárga jelzésű sétaúton juthatunk el. A 200-300m magas sziklafalak csaknem mindegyike függőleges, az Oltár-kő (1154m) tetejére pedig csak a legügyesebb sziklamászók jutnak fel. A kíváncsibbak pedig bemerészkedhetnek a vadregényes Kis-Békás-szorosba vagy a Kupás-patak völgyébe is.
Az itt honoló telet soha ne becsüljük le! Túrázás előtt vegyük figyelembe, hogy ha lent nincs, vagy csak pár centis a hóvastagság, a hegyek tetején akár combközépig érő is lehet. Mindig legyen nálunk elegendő folyadék és élelem és számoljunk azzal is, hogy télen hamarabb sötétedik, ezért napnyugta előtt 3-4 órával már a visszafelé úton haladjunk.
A hegyi túrázások során gyakran éhségérzetünk támadhat, amit akár a tó környékén az ide látogatók számára kiépített éttermekben, panziókban vagy akár a tóközeli erdők tisztásain található csodaszép faházikókban is csillapíthatunk. Tipp: a környék patakjaiban élő pisztráng és a zöldségekkel teli parasztcsorba kihagyhatatlan! Ugyanitt minden igényt kielégítő elszállásolást is találunk.
Aki tehát feledhetetlen tájakra, a fenyőerdők ózondús levegőjére, megújuló egészségre vágyik, akár üdülni, felfrissülni kíván, látogasson el e csodálatos helyre!
"Nagyobbszerű tüneményt talán igen, de szebbet, vonzóbbat bizonnyal nem rejtenek a havasok keblükben." (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. II. 1869. 111)
.jpg)
